|
REPROWIS - A termelési hulladék mennyiségének csökkentése az ipari szimbiózis elveinek alkalmazásával
HUSK 0901/2.1.2/0193 Az Iparfejlesztési Közalapítvány – szlovák partnerszervezetével, a Proventus N.o.-val együtt – a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósítja meg a REPROWIS projektet, amely szeptemberben utolsó fázisához ér. A projekt a termelési hulladék csökkentésére irányul, az ipari szimbiózis elvei alapján. Innovatív hulladékgazdálkodási gyakorlatot terjeszt a határmenti régiók kis- és középvállalkozásai között, amely a termelt hulladékok csökkenését, és a vállalatok versenyképességének növekedését eredményezheti. Az ipari szimbiózis lényege, hogy a lineáris termelési folyamatot teszi ciklikussá, azaz az ipari termelésben keletkező felesleges anyagok átvezetését jelenti egy másik egy másik termelési folyamatban zajló termelésbe. A projektet megalapozó felmérés az érintett területeken működő kis- és középvállalkozások telefonos lekérdezésével valósult meg. Az ezt kiértékelő, illetve Magyarország és Szlovákia hulladékgazdálkodására vonatkozó információkat érintő tanulmány alapján teljes mértékben indokoltnak tűnik a vállalatok tudatosságának formálása. A lekérdezés néhány eredményének ellentmondásossága is arra világít rá, hogy a válaszadók nincsenek tisztában a vállalatuk által alkalmazott módszerekkel, esetleg csekély érdeklődést mutatnak a környezetbarát vállalatirányítási eszközök iránt, vagy képtelenek számba venni saját kapacitásaikat. Ezzel együtt kimutatható a vállalatok érdeklődése az olyan alternatív hulladék- és költségcsökkentési lehetőségek iránt, mint az ipari szimbiózis keretében történő együttműködés. A válaszadók 41%-a hajlandó lenne részt venni hasonló témájú projektben – ez főként annak fényében jelentős szám, hogy a felmérés alapján környezetirányítási rendszert (pl. ISO 14 001) is csak 18%-uk működtet. Érdekes információkat tárnak fel az ipari szimbiózisra vonatkozó kérdésekre adott válaszok. Az ipari szimbiózis – az ipari ökológia részeként – különösen az anyag- és energiacsere lehetőségeire fókuszál. Az ipari ökológia azon az elgondoláson alapszik, hogy az ipari rendszerek a természeti rendszerekhez hasonlóan funkcionálhatnak olyan körfolyamatként, melyben minden újrahasznosul. Ezen belül az ipari szimbiózis egymástól hagyományosan független üzemek, szektorok között teremt kapcsolatot a hatékonyabb erőforrás-felhasználás érdekében, magában foglalva az anyagok, energiaáramok, melléktermékek fizikai cseréjét. Mindkét országban a vállalatok kb. egyharmada rendelkezik olyan hulladékokkal, melléktermékekkel, melyeket mások számára is hasznosíthatónak ítél, és a válaszadók 11-12%-a szerint saját cégük is képes lenne hasznosítani más folyamatokból kikerülő melléktermékeket. Megállapítható tehát, hogy létezik a vállalatok egy bizonyos csoportja, mely további ösztönzés nélkül is elképzelhetőnek tartja más üzemek kikerülő felesleges anyagainak hasznosítását. Az önkéntes eszközök bevezetését, innovatív folyamatokban való részvételt legtöbbször a pénzügyi források hiánya akadályozza. A felmérés azt mutatja, hogy az ipari szimbiózis, mint eszköz a termelési hulladék csökkentésére, is ilyen félelmek miatt kerülhet elutasításra. Pedig a megkérdezett cégek több mint fele számára a hulladékgyűjtés, ártalmatlanítás és lerakás költségei jelentős anyagi terhet jelentenek, miközben az ipari szimbiózis alkalmazása – a vállalatok együttműködése – nem csak a környezetterhelést csökkenti, hanem pénzt is takaríthatna meg a vállalkozás számára. Ám ezen eszköz előtt is magasodnak – elsősorban adminisztratív – akadályok. A hulladék – melléktermék kategória új jogi szabályozása, illetve a hamarosan bevezetésre kerülő hulladék vége státusz alkalmazása hozhat változásokat. A vállalatok a különböző kötelezettségeket egyébként is korlátozó tényezőkként értékelik. Amíg nem látják, hogy pénzügyi nyereségre tehetnének szert hasonló eszközök által, és csak az újabb adminisztratív és jogi terheket érzékelik, addig a környezetterhelést csökkentő projektek, lehetőségek nem érdekesek számukra. Az ipari szimbiózis előnyeinél fogva kiváló eszköz a termelési hulladék csökkentéséhez, a természeti erőforrások megóvásához. Bevezetése és megvalósítása komoly erőfeszítéseket igényel, valamint a kormányzat és a hatóságok segítségét is. A program honlapja: http://www.husk-cbc.eu/
|